Már régóta éreztem hogy “papírra” kéne vetnem a mi kis saját történetünket. Hátha másokban is megmozgat valamit..
Gyermek koromban is nagy állatbarát voltam, kötődtem hozzájuk akárcsak egy családtaghoz. Sokan gondolták hogy majd elnövöm, talán még én is így hittem hogy a felnőttek világában lesz majd annyi gondom, és nem fognak lekötni, négylábú barátaink. De nem maradhatunk örökké gyerekek, és hiába nem akartam, én is felnőtté váltam.
Szürke hétköznapok, suli, munka, haza. Minden nap, minden hét egy körforgás.
Kezdett igazzá válni amit a felnőttek mondogattak nekem kiskoromban, de valahogy sosem tudtam teljesen elszakadni Tőlük, a legjobb barátaimtól. Tehát gondoltam veszek magamnak egy kis hörcsögöt, személy szerint Töpörtyűt. Pici szőrős kis izé, egy kisállatkereskedésben találtam rá, elsőre is nagyon megtetszett, (sajnos, sok ilyen üzletre jellemzően nem túl jól tartják az állatokat. Pici hely, kevés foglalkozás. Ez is egy ilyen hely volt.) Sosem volt még ilyenem.. Neki hála, színesek lettek azok, amik előtte szürkék voltak. Szegénykémnek fél éve jutott arra hogy velem legyen. Ki tudja mennyi idősen vittem haza. (?) Elment….
és igazán csak akkor éreztem hogy ez az aprócska szőrös kis izé, mennyi színt tud vinni az ember hétköznapjaiba. Viszont akikről igazából szól ez az iromány azokat csak Töpörtyű, után 1-2 héttel ismertem meg.
Megfogtam a 4 kis csöppséget be a kocsiba és irány tápszerért velük együtt a kisállatboltba. A 15 perces út legalább 2 órának tűnt. Útközben majdnem kimásztak a dobozból, közben sírtak torkuk szakadtából és néztek rám. Rám akit nem is ismernek, de tudják hogy én lehetek az egyetlen esélyük. Amikor végre hazaértünk az első dolgom a melegvizes párna volt, hogy az apró kis testük átmelegedjen. És utána a kaja. Hmm.. az a finom meleg tejci.. A kis tappancsok mintha gyerek kéz lenne úgy tartották az üveget. És csak ettek és ettek.

hmmm..
Az első éjszaka a világ talán leghosszabb éjszakája volt. Félóra alvás, félóra etetés, pisiltetés, de ha már ott vagyok akkor már csak megdögönyözöm őket. Másnap el kellett utaznom egy napra ami már előre be volt tervezve, nem tehettem mást, de így, hogy őket magamhoz vettem végig sírtam a másfélórás utazást. No, de őket sem hagytam ám egyedül.. tesóm átvállalta a gyámságot amég vissza nem érek. Kaptam az sms-t hogy minden rendben velük, ettek, dorombolnak, a fenékpuci is megvolt. Viszont, az egyik pici nincs jól. Sajnos tudatában voltam hogy ő már nagyon legyengüt mire rájuk találtam, de azt gondoltam felépül majd mivel szépen evett is. De nem így volt.. Amikor hazaértem láttam hogy nagy a baj vele. Már nem akart élni, látszott hogy ő már feladta. Nem evett, csak feküdt és ha szerencséje volt, a tesói nem rajta akartak fekhelyet találni. Másnap reggel a csöpp kis lelke a kezemben fekve feladta a harcot és nekem a szívem szakadt meg érte. Legyen neked könnyű a föld apró kis teremtmény.
De az élet nem állhat meg, főleg mivel nekem ott volt másik három kis árva akiknek még szükségük volt rám. A baj ott folytatódott, hogy mégegy kistesó legyengült, és már kezdett kiszáradni, hideg volt nehezen vett levegőt. Itt döntöttem úgy hogy tovább nem várhatunk, orvoshoz kell mennünk különben elveszítjük a harcot. Szurik, gyógyszerek, jótanácsok hegye, de meghozta gyümölcsét mert jobban lettek. Kiderült, hogy macska náthájuk van és amiatt beteg a szemük is, amivel bármit csináltam nem akart javulni, valahogy reggelre mindig bedagadt, és beragadt. A kis cirmosnak már sajnos el is gennyesedett és azt mondták az orvosok hogy ki kell majd műteni neki ha nagyobb lesz, mert már nem menthető.

A macskanátha eredménye, gyulladt – gennyes szemecske

Az Alcon Tobrex szemcsepp utáni szemecske.
A fekete kicsi lánynak már szinte a fejével egy méretűre dagadt a szeme. Egyik jó barátom ajánlotta az alcon tobrex szemcseppet, mondván próbáljam meg, mert nekik segített. Ám legyen..
Ennek a cseppnek köszönhetően 1 hét múlva már láthatóan nagy volt a javulás, kezdett letisztulni a szemük. De csak, hogy ne menjen minden ennyire egyszerűen meg egyszer, és utoljára rám hozták a frászt a Minik. Hasmenésük volt, és ha azt mondom hogy nagyon, akkor nem túlzok. Sajnos a sok gyógyszer együttestől le is bénultak. Dölöngéltek, sírtak és vonszolták magukat. Akkor irány a doki ismét, addigra már vagy 100x, de nem érdekelt mert bármit megtettem volna azért hogy meggyógyuljanak. Szerencsére sikerült. A nátha és a bénulás elmúlt, a szemek meggyógyultak, még ha nem is teljesen maradéktalanul..
Ennyi idő elteltével (nagyjából 2 hónap) végre egészségesek.
Oké, kicsit megkésve de akkor jöhet a névválasztás. A Kis cirmosnál könnyen ment mivel az idő múlásával rajta maradt az amúgy is hozzá illő “Tigris” név. Úgy gondolom meg is érdemli hogy így hívják. Mi legyen a pici feketével? Szafi, nem lehet mint a reklámban, mivel ő lány. Tehát akkor legyen mondjuk….. “Szofi”. Ahogy kimondtam tudtam hogy ez a név neki lett kitalálva.
Van azonban mégegy Mini, fehér alapon cirmos foltok. Látszott az első pillanattól fogva az a hatalmas életerő ami benne volt, és bármilyen nehéz, ő akkor is csak élni akart. Habár mindegyik mini az én kicsi szerelmem volt ekkorra már, ő valahogy különösen.. ő valahogy mindegyiknél jobban ragaszkodott hozzám, talán azért mert tudta hogy együtt küzdöttünk, értük. Szerettem volna neki egy olyan nevet ami sugallja, hogy milyen tündéri kiscsávó tud lenni, amelyik felét csak én ismerem.. viszont legyen olyan az a név amiben érzékeltetni tudom milyen virgonc, laza kiskölyökről van szó. Így ő megkapta a “Haver” nevet.
Imádom őket, egytől egyig. Olyan sok szeretet és boldogságot adnak amit nem is gondolna az ember. Amikor a kis hizelgő formájukkal befekszenek a nyakamba, már szinte egymást kitúrva onnan. Az orromat puszilgatják, amolyan cica módra, és szinte mindent megértenek amit az ember mond nekik, sőt még válaszolni is nagyon tudnak.



Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: